Átlagos. Ezzel a jelzővel lehetett volna jellemezni kiskoromban. Nem tartoztam az úgynevezett “lúzerek” közé, de a menők táborát sem gazdagítottam a jelenlétemmel. Valahogy én mindig elvegyültem. Mindenkivel szóba álltam, és próbáltam ezeket a gyerekes klikkesedéseket kikerülni. Tudjátok, mikor tipikusan „ha nekem rossz neked se legyen jó” elv alapján „ha a menő nem áll szóba a… Tovább »
Merre tovább?
Átlagos. Ezzel a jelzővel lehetett volna jellemezni kiskoromban. Nem tartoztam az úgynevezett “lúzerek” közé, de a menők táborát sem gazdagítottam a jelenlétemmel. Valahogy én mindig elvegyültem. Mindenkivel szóba álltam, és próbáltam ezeket a gyerekes klikkesedéseket kikerülni. Tudjátok, mikor tipikusan „ha nekem rossz neked se legyen jó” elv alapján „ha a menő nem áll szóba a… Tovább »
Talán a legnehezebb mikor mindenki számára Te vagy a támasz. Jó érzés is egyben, ellenben hatalmas felelősség is hárul rád. Éppen ezért az elmúlt napokban kizártam magam körül a virtuális világot, és csakis a jelen pillanataira koncentráltam. Az elmúlt héten próbáltam Gyermek lenni, Társ lenni, Nő lenni, Kolléga lenni, Önmagam lenni, egyben mindenkinek Támasz lenni, segíteni… 
Bevallom őszintén, hogy 3 éve jobban odafigyelek az emberi viselkedésre, reakciókra, és mára már kiéleződtem arra a bizony “de” szócskára, melyet előszeretettel szeretünk használni egy-egy mondatban. Nemrégiben olvastam egy oldalon, hogy valójában a “de” szócska előtti szöveg jelentősége a nullához konvertál. Mégis elmondjuk, és el akarjuk mondani, pedig valójában és lényegében azt szeretnénk közölni a… 
Sokszor találkozunk a közösség oldalakon is néhány olyan rajzocskával, amely azt sugallja, hogy „lépj ki a komfortzónádból”, mert ameddig abban „slattyogsz”, addig biza nem igen fog veled semmilyen változás történni. Mi is a saját komfortzónánk, egyáltalán hol tudom elhagyni, és miért is kellene nekem azt megtenni? Mindenkinek van komfortzónája, amit vagy hajlandó átlépni, vagy nem…. 
Gyerekként mindenki számára ismert játékok voltak a számháborúk, a bújócskák, a kergetőzések a mezőkön, réteken, erdőkben. Mit csinálunk felnőttként? Ugyanezt, csak a játékot másképp hívják. Szám háborúzunk, mert azt hisszük, ha minél több fizetőeszközt adnak a munkánkért, akkor mi leszünk a világ legboldogabb emberei, és gondtalanul élhetjük majd tovább akár száz éves korunkig életünket. Valljuk… 
Lelkünk leges legmélyén található az a világ, amit szeretünk elrejteni, álcázni. Ami köré szeretünk falakat emelni, nem betekintést engedni, amit szeretünk félteni, óvni. Egy különleges világ, melyet még saját magunktól is elzárunk néha. Félünk vele egyedül lenni, félünk vele szembenézni. Miközben annyi, meg annyi minden feltörne onnan a legmélyebb zugból. Bennem is él egy ilyen… 