Életutunk vége a halál, mégis tabu.

Lélegzem. A levegőt lassan beszívom, és egy határozott mozdulattal kevesebb idő alatt kifújom. Mély, megfontolt, lassú légzés. Mellettem a fák, épületek mint egy száguldó folyó haladnak el. Létem gyenge, alig érezhető. Érzéseim, gondolataim az elmúláson, az elengedésen. Bambulok. A lehető legtökéletesebben zárom ki magam körül a világot. Maradok a csendben. Önmagamban. Semmivé válok, üressé.

Másodpercek, percek és órák telnek el. Monotonitás jellemzi fizikai énem. Lelkem kalandozik. Hazafele felmerül bennem, ami három éve is ugyanígy felmerült, és azóta olykor-olykor előtör legbensőbb énemből:

Miért vagyok itt?

Fotó: Illesmedia

Nem engedtek átlépni. Intuícióim, megérzéseim és a két világ megismerése új utakra terelt. Életfeladat. Életút.

Szolgálat. Mások szolgálata. Alázat.

Számtalan sok jó élmény, egy néhány kudarc. Mi vagyok én Te néked? Példaképp, motiváció, vagy egy földi halandó testbe “visszatért” lélek, mely azért ragadt itt, hogy átsegítsen utadon. Tanítók és tanítványok vagyunk egymás életében. Én a tiédben, Te az enyémben.

“Amikor a tanítvány készen áll, a tanító megjelenik.” (Szvámi Ráma)

 

Fotó: Illesmedia

Félek. A szeretteim miatt. Az idő megállíthatatlan, nem lehet vele versenyt futni. Előrehaladtával testünk öregszik, lelkünk fárad. Eljön az idő az elmúlásnak, az elengedésnek.

Halál. E fogalom oly természetes velejárója az életnek, mégis sokak nem tudnak, és nem is akarnak róla beszélni. Tabu. Félnek saját elmúlásuktól. Attól, hogy megszűnnek létezni, attól, hogy mennyi kínt, vagy fájdalmat fognak majd átélni.

Egy ismerősöm elvesztése, még ha életének egy rövid szakászára is kaptam betekintést, nem könnyű. Fellázad bennem a sok miért. A sok hogyan lehetett volna másképp. A sok önkénteskedés, és a sok “igazságtalan az élet, mert…”  kezdetű mondatok.

Megismertem egy más világot. Sok mindent láttam, tapasztaltam, tanultam és tanulok ma is a környezetemtől. Farkasszemet néztem a halállal.

Saját magam elvesztése éppen ezért nem tölt el aggodalommal, sokkal inkább a szeretteim elengedése megmagyarázhatatlan bennem.

Érzelemmentes. Üres.

Üresség. Mintha egy pohárból kiöntenénk a vizet. Megszűnik benne létezni tovább. Ugyanúgy érzek én is. Valami odabent megszűnt.

Nem kapcsolódom már.

Fotó: Illesmedia

A képeket Illés Sándor – @illesmedia biztosította számomra, melyet ezúton is köszönök.