Szemeim akárhányszor lehunyom, mostanában egy név, és vele együtt egy kislány jelenik meg előttem.

Zoé.

Nem tudom kiverni fejemből ezt a gyönyörű nevet. Folyamatosan akár nappal akár éjszaka, akár a keszekusza gondolataim világában ez a név újra és újra ismétlődik bennem. Zoé.

A kislány szülei kezét megfogva előttem halad. Bolondos jókedvében táncikálva lépdekel. Színes gumicsizmája, hófehér harisnyája, halvány rózsaszín szoknyácskája, és farmerkabátja még inkább feldobja a lány hangulatát és kisugárzását. Csak lépdekel, vidáman, mosolyogva, bolondozva, néhol pocsolyákat átugrálva.

Ez a kép újra, és újra előttem van.  Zoé nem tud kimenni a fejemből már napok óta. A minap megnéztem a név jelentését. Eredete görög, jelentése ÉLET.

Néha próbálom Zoé életét továbbképzelni. Keresni a válaszokat a kérdéseimre. Hova igyekezhet ez a vidám kislány? Ki lehet ő? Milyen gondtalan életet mutat…

Aztán rá kellett jöjjek, hogy valószínűleg  Zoé valójában engem testesít meg. A bennem lévő kislányt. Az életet. Azt az önfeledt szórakozó, bolondozó, vidám lányt, aki bennem tombol. Amilyen gyermekkort el tudtam volna képzelni magamnak. Ő az én gyermeki énem, aki ki akar törni most belőlem, ezekben a küzdelmes, akadályokkal teli napokban. Ki akar szabadulni, és csak önfeledten szórakozni, mindenféle probléma, megoldandó feladat nélkül.

Olyan, mintha a tudatalattim jelezné, hogy nekem most erre van szükségem. Erre a bennem rejlő kislányra.

ÉLETRE